2011. december 9., péntek

Beszámoló

 Beszámoló Koppány mecénásainak, a Fehérvár Travel  (www.fehervartravelalapitvany.hu) által életre hívott Rászorultakért Alapítvány kuratóriuma tagjainak, amelyben egy rövid összefoglaló olvasható Koppány eddigi rögös útjáról, és a hatalmas sikerekről, amit anyagi segítség nélkül talán soha nem ért volna el.    

Tisztelt Fehérvár Travel Rászorultakért Alapítvány, Tisztelt kuratóriumi tagok! 

Előfordul, hogy az embert olyan mély érzések kerítik hatalmukba, hogy nem tudja mondanivalóját élőszóban kifejezni. Van úgy ,hogy a hálaérzet elnémítja még a legerősebben zengő hangot is, de az írott szavak nem csuklanak el néma hallgatásba burkolózva. Szeretnénk, ha szívüket olyan büszkeség töltené el e kis összefoglaló olvasásával, mint amilyen büszkék mi vagyunk harcos kisfiunkra, és Önökre, akik ebben a rohanó világban is meghallják a szükséget szenvedők kimondott, és kimondatlan hívó szavát.

Koppány kisfiunk 2008. július 30-án 14 óra 59 perckor császármetszéssel jött a világra.
Rögtön látszott, hogy nagy a baj! Nem volt pici a fél kilós koraszülött babákhoz képest. 1900 gramm, 42 cm, csak más volt, nagyon más. Ekkor még nem tudtunk a szívproblémájáról, viszont a téves diagnózisok, miatt arra készültünk, hogy egy vak, magatehetetlen, szellemileg is fogyatékos gyermeket fogunk nevelni. Három hetes korában derült ki, hogy az ártalmatlan szívzörej nagyon nagy bajt rejt. Egy izomköteg bedomborodik a szív bal kamrájába, erre rátakar a mitrális billentyű, és a használt vér Koppányunk szívéből úgy távozik, mintha slagon spriccelne. Az ultrahangos vizsgálat után a professzor tanárnő széttárta a karjait, és annyit mondott nekünk, képzeljük el hogy tudnának ők egy ekkora szívben izmokat farigcsálni. Két hét újabb várakozás után a SOTE Klinikájára kerültünk. Koppány kivirult, a szíve is megnyugodott. Drága kardiológus főorvosnőnk is látta rajta a változást. Vizsgálat vizsgálatot követett, kisfiunk gyarapodásnak indult, és mi haza mehettünk.

Alig voltunk otthon, kórházról kórházra jártunk, kiderült, hogy felmaródott a nyelőcsöve Kopinak. Minden korty tej fájdalommal kísérve jutott el a gyomráig, és a kis szíve nem bírta a táplálási nehézségeket, amivel egy átlag gyermek megbirkózik. Gyermekszív kórházba kerültünk .A diagnózis: az átlagos folyadék mennyiség nem elég a piciny, rossz szívnek, hogy a véráramlat biztosítva legyen. Infúzió, vér transzplantáció, orron levezetett szonda, gyomorműtét, majd gyomorszonda beültetés. A kisfiunkat a mássága és kis súlya miatt nem tudták intubálni . Három szaktekintély 20-30 percig próbálkozott (sajnos ezalatt Koppány nem aludt teljesen). Gépre nem lehetett tenni, vékony csövön kapta az oxigént. Néhány nap múlva a gyomorszonda tönkre ment, kaptunk új szondát, de kisfiunk ettől kezdve nem cumizott, nem evett, még a nyálát sem tudta lenyelni.

A szonda táplálás nagyon nehézkes volt, Koppány szervezete nem tolerálta a művi etetés. Cukoringadozás , állandó rosszullétek, kómához hasonló állapot, és egyre lazább széklet jelentkezett nála. Hiába a sok orvosi vizsgálat, 2-3 hét hasmenéses állapot után infúzió, vagy hasfogó nélkül még egy egészséges szív sem tud megfelelő mennyiségű vért juttatni a szervekbe. Koppány veséi leálltak. , az kisfiunk, ha csak néhány napig, de a Klinikán már újra mindent, anyatejet, tápot, gyógyszert, vizet a természetes módon a száján fogyasztott. Az ösztön győzött a meggyötört elmén, és működésbe hozta a hónapok óta nem használt szerveket. Infúzió, vízhajtó, katéter. Koppány veséi elkezdtek működni, ekkor centrálvénát biztosítottak neki, ezen keresztül már kaphatott gyógyszereket, ionkészítményeket, parenterális úton adható táplálékot. A vér transzfúziót követően megkezdődhetett a gyógyítás, de sajnos a belső szervek, a gyomor és a bél szövetállománya fellevegősödött. Koppány valami csoda folytán pár nap alatt legyőzte a fertőzést, ami a belső szerveit megtámadta. Az infúziós állványa, amin a műszerei voltak lassan már nem hasonlított egy karácsonyfára, és mi majd két hónap kórházi küzdelem után hazatértünk . A kis betegszív kibírta a megpróbáltatásokat, nem szakadt le a billentyű, de minden lelet, és kórházi zárójelentés végén szerepelt: „ Egyenlőre a csecsemőt nem találják műtétre alkalmasnak, mivel a gravis LVOTO kialakításában minden valószínűség szerint a mitrális billentyű járulékos szövete is szerepet játszik, így esetlegesen mitrális billentyű beültetése is szükséges lesz. Ilyen kicsiny méretben azonban műbillentyű nem létezik. Ezért a nagy kockázat ellenére is várakozás javasolt!” Küzdöttünk, és vártunk!

Vártunk , összesen tizenhat hónapot , míg 2009. november 30-án Hartyánszky professzor Úr a GOKI-ban elvállalta Koppányunk műtétjét. Ekkorra az álomból, az 59 nm-es gánti családi házunkból már csak az engedélyezett tervrajzok maradtak. A kezdő tőkét felemésztette a Székesfehérvár-Budapest útvonal nap- nap utáni megtétele, a benzin, a parkolási díjjak, a gyorséttermek hamburgerei……

Az életmentő műtét egy hat órás nyílt, motoros szívműtét volt. Koppány rehabilitációja január végén indulhatott meg , ekkorra a mozgása szinte teljesen beszűkült, a hasáról a hátára fordulva tudott közlekedni, néhány percig megült, nem evett szájon át, nem beszélt. Az anyagi fedezet hiánya miatt kb. fél évnyi kihagyás (DSGM kezelés hetente egyszer volt) után az Önök nagylelkű anyagi támogatásának köszönhetően a rehabilitáció köre kibővült, és jelenleg is folyik.

Koppány jó kedélyű kisfiú , nyitott az emberek felé, és a világ csodáit egyre inkább fel tudja fedezni, segítik őt a konduktorok, gyógypedagógusok, , szurdopedagógus . Koppány szinte csodával határos módon a gyógytornászok áldott kezeinek köszönhetően kezd önállóan járni. A rehabilitációt segíti, hogy gyomrába ki tudtuk a gasztrotubust egy un. batonra cseréltetni, ami egy kis gombocska, és nem zavarja a mozgásban, tud lovas és vizes terápiára is járni, és meg tudjuk vásárolni azokat a speciális élelmiszereket, gyógykészítményeket, amik biztosítják az agyi idegek fejlődését, a test erőnlétét, segítik őt az etetéseket kísérő gyakori rosszullétek leküzdésében, amíg anyagi helyzetünk meg nem engedi, hogy egy egészséges, penésztől mentes lakókörnyezetbe élhessünk.


Koppány veleszületett betegségei:

-Microcephal koponya (Kisfejűség, állandó orvosi kontroll mellett végzett fejlesztést igényel Koppány felnőtt kb. 16, 18 éves koráig. Amennyiben a koponya átmérő nem nő az aggyal megfelelő arányban, akkor műtétre szorul. Reméljük, hogy az agy és a csontozat is megfelelően fejlődik majd.) Jelenleg gyógypedagógus, konduktor foglalkozik vele kéthetente egy, illetve hetente egy alkalommal Budapesten.

-Szívbetegsége subvalvularis aorta stenosis mitrális billentyű érintettséggel, ( Műtéttel korrigálva, bízunk benne, hogy a közeljövőben nem igényel műtéti beavatkozást, 6 havonta kontroll)

-Hallássérült, jobb oldali hallójárat hiánya, bal oldali szűkület. A hallás értés foka nem meghatározott, a fül szerkezete a korábbi nagyfokú röntgenterhelések, és a szívprobléma miatt még nincs feltérképezve. (Ez egy több órás altatásos művelet lenne, ha sor kerülhetne rá, meg tudnánk, hogy milyen hallókészülékkel, és inplantátummal tudna megtanulni Koppány beszélni, sajnos anyagilag ezt nem tudjuk finanszírozni. Jelenleg a bal fülén hallókészüléket visel, szurdopedagógus foglalkozik vele heti kétszer 45 percet Székesfehérváron. Úgy vesszük észre, hogy érti amit kérünk tőle, néhány szót mond, amire kistestvérét is megtanította, tehát
kommunikál hanggal is.

-Mindkét fül előtt fibroma pendulum műtétre bármikor sor kerülhet, amikor mi engedélyezzük.

-Hypospadiázis, mely műtéti sorozattal korrigálható, jelenleg a kicsiny méretek miatt nem kivitelezhető. ( Koppány a sérült hímvessző és a herék közötti kis lyukon pisil, ami nagy kockázatot jelent egy esetleges sepsis miatt. Hiába érett mentálisan, pelenkát kell viselnie a sikeres műtétig.)

-Szemészeti elváltozások Blepharophimosis syndroma. Telecanthus. Epiblepharon. Jelenleg a szemei kifelé kancsalítanak, egy hónapig ragsztani kell.

-Dongaláb, Dévény speciális manuál technikával, gyógytornával, Tens géppel, gyógycipővel, ortézissel korrigálják. Gyógytorna heti egy alkalom, DSGM heti egy alkalom Budapesten. ( Két hónapos korban gipszkötéssel korrigálták, ami a jobb lábon sajnos maradandó károsodást eredményezett a túlkorrigálás miatt.)

-Fuziformis újjak, mindkét kéz mutató újának utolsó perce csökevényes, köröm alig észlelhető.( Nem korrigálható, Koppány az ujjacskáit másképpen használja, és az izületei gyakran fájnak, de a kéz finommozgása korának közel megfelelő, és ha önálló járásra képes lesz, akkor a kéz izületeiről a terhelés lekerül, csökkennek a fájdalmak. Speciális padlózattal, gyógytornával ez tovább fokozható.)


Koppány szerzett betegségei:

-Táplálási nehezítettség. Szívproblémája miatt kisfiunk szervezete sok-sok folyadékot igényelt, amit a kis gyomra nem tolerált, súlyos reflux alakult ki nála, nyelőcsöve teljesen felmaródott, ezért nyílt hasi műtétet fundoplikációt végeztek rajta, és egy gyomorszondát is beépítettek a kis hasába. Sajnos az intubáció nem sikerült, Koppányunk idő előtt felébredt, így a gyomorműtét sem lett tökéletes, és kisfiunkat olyan trauma érte, hogy azóta szájon át ételt csak kivételes állapotában fogadott el ( veseleállás ).
Jelenleg csak gyomorszondán átetethető, tejérzékenysége, és szerzett vesebetegsége miatt speciálisan összeállított étrendje van. Evés terápiára jár hetente egy alkalommal konduktor foglalkozik vele a fővárosban, és itthon minden etetés alkalmával gyakoroljuk a tanultakat az ajánlott eszközökkel.

-Jobb lábán sajnos túlkorrigálás miatt maradandó károsodás következett be, jelenleg a boka belső részén jár. Terápiája: DSGM, gyógytorna, ortézis, gyógycipő, Tens kezelés.

-Izomtömeg eloszlási zavar, Hypotónia. Kisfiunk az életmentő szívműtétre 16 hónapot várt, ez alatt számos szerve károsodott, sok-sok hetet töltött kórházakban ágyhoz kötve, így a mozgása teljesen beszűkült, izmai hypotónok lettek. Lovas, és vizes terápiával, speciális, és általános gyógytornával fejleszthető izomzata, izületei, hogy képes legyen az önálló járásra. Jelenleg lovagolni hetente egyszer, Székesfehérvárra hordjuk gyógytornászhoz.

Koppány lassan, de egyenletesen fejlődik, hála az anyagi segítségeknek, az elkötelezett szakembereknek, és Koppány hatalmas akaratának, igyekezetének. Hálásan köszönjük a segítő kezet amit felénk nyújtottak.



2011. december 4., vasárnap

Közlemény





A Koppány Útja Alapítványt Csordás Koppány László  2008.07.30.-án született kisfiam részére hoztuk lére.
Céljaink:
- rehabilitációja
- fejlesztései
- megfelelő otthon kialakítása
- speciális etetéséhez szükséges dolgok beszerzése

Alapító  Csordás László
Alapítványunk elnöke  Jákob Judit Ibolya  a fehérvárcsurgói református egyházközösség lelkésze
1. kuratóriumi tag  Sarlósné Nagy Edit   Ékszerész és a család barátja   Székesfehérvár
2. kuratóriumi tag  Knausz Andrea    óvónéni és a család barátja   Lovasberény
Ügyvédünk  Dr. Csurgó Katalin

Tisztelettel megkérek mindenkit ha teheti és módjában áll  támogassa alapítványunkat.

2011. november 16., szerda

Koppány kiadásai havonta

Mickey Button 3 havonta csere Budapesten OEP támogatás+8200,-
Etetőfecskendő  7500,- / hó
Szojapuding 4000,- / hó
Kinella 100% gyümölcslé 5000,- / hó
Magvak 1200,- / hó
Pelyhek 600,-/hó
Gyümölcs , zöldség , hús 14000,- / hó
Pelenka 9000,- / hó
Kézfertőtlenítő 700 ,- / hó
Kötöző anyag  1000,- / hó
Betadin 1000,- / hó
Gyógycipő 18000-28000,- / 3 havonta
Eszkimo kids halolaj  4000 / 40 nap
Echinachae csepp 18000,- / év
Terápiás eszközök 15-20000,- / hó
Autópályamatrica  4500,- / hó
Össz benzin     70000,- / hó
Autólízing  50000,- / hó

2011. november 6., vasárnap

2011. október 27., csütörtök

DSGM ESETTANULMÁNY

Fizioterápia magazin 2011/3. számában jelent meg



ESETTANULMÁNY
Multiplex fejlődési rendellenességgel született gyermek rehabilitációja Dévény speciális manuális technika-gimnasztika módszerrel ( DSGM )
Matula Zsuzsa DSGM-szakgyógytornász – Dévény Anna Alapítvány

Összefoglalás:
Koppány multiplex fejlődési rendellenességgel született. Anamnézisében számos súlyos diagnózis és kóresemény található, melyek megakadályozták, hogy fejlődése a fiziológiás ütemben haladjon. Tizenhét hónapnyi „mozdulatlanság” után a Dévény speciális manuális technika ( SMT ) kezelések hatására a gyermek mozgásfejlődése, még ha jelentősen el is marad kortársaitól, de beindult.

Kulcsszavak: multiplex fejlődési rendellenesség, mozgásfejlődés, DSGM, speciális manuális technika kezelés,

Bevezetés:
A Dévény Anna Alapítvány munkatársai egyre gyakrabban találkoznak olyan gyermekekkel, akikről már több helyen lemondtak a szakemberek kórtörténetük és állapotuk miatt. Többször tapasztaltuk, multiplex fejlődési rendellenességgel született gyermekek esetében is, hogy nem csak javulás, hanem mozgásukban jelentős minőségbeli változás érhető el DSGM terápiával.
Dolgozatomban egy ilyen történet állomásait szeretném bemutatni a Dévény-módszer tükrében.

Anamnézis
Cs. Koppány a terhesség 36. hetében született sürgősségi császármetszéssel, a köldökzsinór véráramlásának megszűnése miatt. Súlya 1900 gr, hossza: 42 cm, az Apgar érték 6/8 volt. Születését követően vizsgálatok hosszú sora következett. Multiplex fejlődési rendellenesség diagnózist állították fel, melynek hátterében intrauterin fertőzést sejtettek. A multiplex jelleg microcephalia és facialis dysmorphia (domború frontális koponya, szűk szemrés, mindkét hallójárat előtti fibroma, jobb oldali hallójárat hiánya) formájában jelent meg. Már az első pillanatban látható volt, a mindkét oldalt érintő pes equnovarusa, amely a jobb lábon enyhébb, a bal lábon kifejezettebb volt. Két hónaposan korrekciós gipszrögzítést kapott a jobb lábon egy hét, a bal lábon két hét időtartamra. Korán kiderült súlyos subvalvularis aortastenosisa, amely műtéti megoldást igényelt, de alacsony súlya miatt, erre csak később kerülhetett sor. Folyadék-, és cukor háztartása sem volt egyensúlyban, súlygyarapodása lassú volt erős refluxa miatt. Ennek megoldására gyomorműtéten esett át. Később a folyadék bevitel növelése érdekében, amire a szívműködés támogatása miatt volt szükség, percutan endoszkópos gastrosztómát (PEG) ültettek be a gyomrába. A tubus beültetése után szájon át sem folyadékot, sem ételt nem fogadott el. Sikeres szívműtétjére 15 hónapos korában került sor, melynek eredményeként 1 év múlva a szívműködését támogató gyógyszereket is elhagyhatták.
Szívbetegsége és hypoton izomtónusa miatt mozgásfejlődése jelentősen lelassult, mozgásterápiában 18 hónapos koráig nem részesült.
1.      kép Koppány az első hetekben
Felvételi státusz:
A Dévény Anna Alapítványhoz 18 hónaposan került kezelésre. Felvételekor Koppány hátáról hasára és hasáról hátára fordult, gurult, felültetve megült, de egyensúlyából kibillentve kéztámasz nélkül eldőlt. Hasonfekve és négykézláb helyzetbe hozva és megtartva, fejét emelte, rövid ideig megtartotta, majd ejtette. Izomzata testszerte hypoton volt, de a tartási rendellenességeknek megfelelően kontraktúrák is kialakultak. Bal lábán a dongaláb következtében kifejezett equinovarus tartást láttunk. Achilles-ina rövid és feszes volt, a tibialis anterior és posterior, az ujjhajlítók izomcsoportja szintén. A túlkorrigált jobb láb sarokcsontja és az előláb is valgus pozícióban állt, emiatt a medialis oldalon a talpra húzódó izmok túlnyúlt helyzetben rögzültek, a peroneus csoport inaktívvá vált. Nyakát többnyire balra billentve tartotta, melyet követett a törzs balra ívelése is.

Mozgásrehabilitáció Dévény speciális manuális technikával (SMT):
Egész testre kiterjedő SMT kezelést alkalmaztam különböző testhelyzetekben heti egy alkalommal 60 percben. A fokozatosság elvét betartva tehermentesített helyzetek felől haladtunk a félterheléses, majd terheléses helyzetek felé. Lokálisan, az alsó végtagon a dongaláb-tartás következtében kialakult kontraktúrákat, a nyak-arc szájüreg izmait is kezeltem.  A lábdeformitások kontraktúráit főként statikus helyzetekben kezeltem, terheléses helyzetekben izomhelyzet korrekcióval kiegészítve.
A kezelés kezdetén hátonfekvésben teljes test kezelést alkalmaztam, hasonfekvésben az alkartámasz, majd a tenyértámasz kialakításának érdekében nyak, törzs és mellkas kezelést végeztem. Különböző ülőhelyzetekben megtartva a csípőizmok, a törzs és a vállöv kidolgozása, illetve a kéztámasz kialakítása történt. Mivel a fordulást már önállóan is képes volt kivitelezni, a következő mozgásfejlődési lépcsőfok, a kúszás gyakorlása következett. Ezt megnehezítette a hasüregéből kiemelkedő PEG, ezért fokozatosan próbálkoztunk a négykézláb helyzetben történő támaszkodással, és az abból kiinduló mászással is. Mivel életkora és állapota megengedte, megfelelő körültekintéssel sarokülésben, térdelésben és guggolásban is végezhettem a speciális manuális technika kezelést. A guggolást a bal térd erőteljes feszítése nehezítette. A különböző statikus, féldinamikus és dinamikus testhelyzettel, mozgatás és mozgás közbeni kezeléssel a proprioceptív receptorok minél sokoldalúbb ingerlése volt a célom.
A manuális kezelésekkel kiváltott direkt idegrendszeri stimuláció hatására nagymozgásai fokozatosan beindultak: hat kezelés után kúszni, tizenöt kezelés után szabálytalanul mászni kezdett, majd kapaszkodva felállt. A tizennyolcadik alkalmat követően mászása szabályossá vált. Hét hónappal a kezelés megkezdése után – ez idő alatt 28 kezelésben részesült – ügyesen, gyorsan mászott, önállóan felült, ülése stabillá vált, kapaszkodva guggoláson át felállt és vissza ült ill. bútorok mentén oldalazva lépegetett.
2. kép Négykézláb helyzet, mászás
3. kép Kezelés guggolás közben

Száj és arckezelés
A PEG beültetése után a szájon át történő étkezést teljesen elutasította, még folyadékot sem fogadott el. A kezelések megkezdésekor rendkívül érzékenyen reagált a nyak-, arc-, és szájkezelésekre. Nem tűrte arcának, szájának még az érintését sem. A kúszás és mászás gyakorlása közben alkalmazott áll alatti ingerlés ellen is tiltakozott, emiatt hosszú időbe telt a fejkontroll kialakítása ezekben a mozgásformákban. A kezelések előrehaladtával egyre inkább együttműködő és elfogadó lett, de mindemellett csak hosszabb-rövidebb szünetet tartva sikerült a nyak, arc és a szájüreg kezelését megvalósítani. Eredményként értékeltük, hogy félévvel a kezelések megkezdése után tiltakozás nélkül viselte a kezelést, illetve egyre több tárgyat, játékot, vett a szájába, érintette a nyelvéhez. Jelenleg sem etethető szájon keresztül, de a családi étkezések alkalmával egyre többször próbálkoznak azzal, hogy, apró falatokat, kevés folyadékot visznek be, ami „eltűnik” a szájüregéből. Más intézményben célzott evésterápiával is próbálkoznak.

Önálló járás
Koppány éppen betöltötte harmadik életévét. Kezelése – az eddigiekhez hasonlóan - hetente egy alkalommal hatvan perc időtartamban jelenleg is folyik. Az elmúlt félévben lassabb ütemben fejlődik, mint a kezelés kezdetén, de eddigi mozgásfejlődése biztató arra nézve, hogy további DSGM-kezeléssel elérhető a szabályos, önálló járás.
4.kép Állás
5. kép Járás közbeni kezelés
6. kép Járás közbeni kezelés

Összegzés
Koppány mozgása sokszínű lett, végig járta a mozgásfejlődés állomásait, jelenleg az önálló járás küszöbén áll. Megkapta és meg is éli a mozgás örömét. A korai diagnosztika rendkívül nehéz és felelősségteljes feladat, ezzel együtt fontosnak tartom, hogy a reménytelennek tűnő esetekben, mint egy multiplex fejlődési rendellenességgel született gyermek esetében is, a megfelelő terápiával jelentős javulás érhető el. Gyógytornászként ismerem és korábban használtam az egyéb mozgásfejlesztő módszereket meggyőződésem, hogy Koppány számára a legeredményesebb megoldást a Dévény terápia jelentette.

7. kép Koppány napjainkban




A képeket pótolom 

2011. október 25., kedd

Koppány keményen dolgozik

Kedves Látogatók!

Koppány dolgozik, és küzd!  „Terapeutái”, és a támogatói segítségével halad rögős útján, és példát mutat nekünk.

Koppány kisfiunk 2008. július 30-án 14 óra 59 perckor császármetszéssel jött a világra.
Rögtön látszott, hogy nagy a baj! Hála a jó Istennek, és a szülészet dolgozóinak, gyorsaságuknak a pici fiunk nem volt fekete, nem volt lila, egyszerűen máshogy nézett ki, mint egy átlag újszülött. A PIC vezető főorvosnője, egy végtelenül szolgálatkész, gyermekszerető ember  közölte velünk a tényeket, amit az első vizsgálatok után tudni véltek. Valószínű, hogy Koppány nem fog életbe maradni, de ha mégis, akkor soha nem lesz Ember belőle.





Koppányt nem kellett gépre tenni, de  nem tudták mi történhetett vele a pocakban. Nem volt pici a fél  kilós koraszülött babákhoz képest. 1900 gramm, 42 cm, csak más volt, nagyon más!

Koppány veleszületett betegségei:

-Microcephal koponya (Kisfejűség, állandó orvosi kontroll mellett végzett fejlesztést    igényel Koppány felnőtt kb. 16, 18 éves  koráig. Amennyiben a koponya átmérő nem nő az aggyal megfelelő arányban, akkor műtétre szorul. Reméljük, hogy az agy és a csontozat is megfelelően fejlődik majd.) Jelenleg gyógypedagógus, konduktor foglalkozik vele kéthetente egy, illetve hetente egy alkalommal Budapesten.



-Szívbetegsége subvalvularis aorta stenosis mitrális billentyű érintettséggel, ( Műtéttel korrigálva, bízunk benne, hogy a közeljövőben nem igényel műtéti beavatkozást, 6 havonta kontroll)

-Hallássérült, jobb oldali hallójárat hiánya, bal oldali szűkület. A hallás értés foka nem meghatározott, a fül szerkezete a korábbi nagyfokú röntgenterhelések, és a szívprobléma miatt még nincs feltérképezve. (Ez egy több órás altatásos művelet lenne, ha sor kerülhetne rá, meg tudnánk, hogy milyen hallókészülékkel, és inplantátummal tudna megtanulni Koppány beszélni, sajnos anyagilag ezt nem tudjuk finanszírozni. Jelenleg a bal fülén hallókészüléket visel, szurdopedagógus foglalkozik vele heti kétszer 45 percet Székesfehérváron. Úgy vesszük észre, hogy érti amit kérünk tőle, néhány szót mond,  amire kistestvérét is megtanította, tehát
kommunikál hanggal is.)


-Mindkét fül előtt fibroma pendulum műtétre bármikor sor kerülhet, amikor mi engedélyezzük.

-Hypospadiázis, mely műtéti sorozattal korrigálható, jelenleg a kicsiny méretek miatt nem kivitelezhető. ( Koppány a sérült hímvessző és a herék közötti kis lyukon pisil, ami nagy kockázatot jelent egy esetleges sepsis miatt. Hiába érett mentálisan, pelenkát kell viselnie a sikeres műtétig.)

-Szemészeti elváltozások Blepharophimosis syndroma. Telecanthus. Epiblepharon. (Jelenleg beavatkozást nem igényel, óvodába már szemüveg viselése lesz  szükséges.)

-Dongaláb,  Dévény speciális manuál technikával, gyógytornával, Tens géppel, gyógycipővel, ortézissel korrigálják. Gyógytorna heti egy alkalom, DSGM heti egy alkalom Budapesten. ( Két hónapos korban gipszkötéssel korrigálták, ami a jobb lábon sajnos maradandó károsodást eredményezett a túlkorrigálás miatt.)



-Fuziformis újjak, mindkét kéz mutató újának utolsó perce csökevényes, köröm alig észlelhető.( Nem korrigálható, Koppány az ujjacskáit másképpen használja, és az izületei gyakran fájnak, de a kéz finommozgása korának közel megfelelő, és ha önálló járásra képes lesz, akkor a kéz izületeiről a terhelés lekerül, csökkennek a fájdalmak. Speciális padlózattal, gyógytornával ez tovább fokozható.)


Koppány szerzett betegségei:

-Táplálási nehezítettség. Szívproblémája miatt kisfiunk szervezete sok-sok folyadékot igényelt, amit a kis gyomra nem tolerált, súlyos reflux alakult ki nála, nyelőcsöve teljesen felmaródott, ezért nyílt hasi műtétet fundoplikációt végeztek rajta, és egy gyomorszondát is beépítettek a kis hasába. Sajnos az intubáció nem sikerült, Koppányunk idő előtt felébredt, így a gyomorműtét sem lett tökéletes, és kisfiunkat olyan trauma érte, hogy azóta szájon át ételt csak kivételes állapotában fogadott el ( veseleállás ).
 Jelenleg csak gyomorszondán átetethető, tejérzékenysége, és szerzett vesebetegsége miatt speciálisan összeállított étrendje van. Evés terápiára jár hetente egy alkalommal  konduktor foglalkozik vele a fővárosban, és itthon minden etetés alkalmával gyakoroljuk a tanultakat az ajánlott eszközökkel.



-Jobb lábán sajnos túlkorrigálás miatt maradandó károsodás következett be, jelenleg a boka belső részén jár. Terápiája: DSGM, gyógytorna, ortézis, gyógycipő, Tens kezelés.



Izomtömeg eloszlási zavar, Hypotónia. Kisfiunk az életmentő szívműtétre 16 hónapot várt, ez alatt számos szerve károsodott, sok-sok hetet töltött kórházakban ágyhoz kötve, így a mozgása teljesen beszűkült, izmai hypotónok lettek. Lovas, és vizes terápiával, speciális, és általános gyógytornával fejleszthető izomzata, izületei, hogy képes legyen az önálló járásra.


Koppány lassan, de egyenletesen fejlődik, hála az anyagi segítségnek, az elkötelezett szakembereknek, és Koppány hatalmas akaratának, igyekezetének. 

Hálás szívvel köszönünk minden forintot, minden kimondott, és kimondatlan kedves, biztató szót!

2011. október 16., vasárnap

Gánt

Üdvözlök mindenkit !

Mint már sokan tudjátok augusztus végén elköltöztünk Lovasberényből Gántra.
A költözés 2 hétig zajlott de még mindig vannak tárgyaink Lovasberényben.
Sajnos azóta sem tudtunk mindent a helyére rakni. Koppánynak folyamatosan folynak a fejlesztései .A beköltözés után mind a két gyermek megbetegedett. Szerencsére hamar helyre jöttek és Koppánynak el tudtuk hagyni az asztma gyógyszert nem köhög nincsenek rohamai.Egy új tápszernek köszönhetően megszűntek a reggeli rosszullétei is.Szeptember közepén Farkas egyedül elindult rá követő pár napra Koppány is bepróbálkozott , párlépés sikerült neki. Azóta sokat ügyesedtek .Koppánynak a DSGM és a tesó nagy segítség , pedig az orvosok nem sok reményt fűztek hozzá.Beköltözésünk után Koppányról és családunkról jelentek meg cikkek és a Fehérvár Tv-ben kisfilm , ennek köszönhetően kicsit könnyebb lett életünk.Ezúton is köszönöm azoknak akik támogatták alapítványunkat és családunkat ,nélkülük már semmink nem lenne. Köszönet a Székesfehérvári tűzoltóknak is a kapott fáért. Egy kedves Gánti ismerős összevágta nekünk rönkhasítóval. Három család személyesen is járt nálunk nagyon örültünk nekik.
Sajnos történt egy kis baleset is mivel nincs mindennek meg a helye ezért takarítás közben Koppány fejére esett egy lámpa ,szerencsére csak a bőre szakadt fel elég mélyen a Budapesten a Madarász utcai klinikán kapcsolták össze neki ,törés zúzódás nem lett. A kapcsot kivették és azóta semmi gond vele.    FOLYT KÖV










Cikk a Fehérvár hetilapból .szerző Nagy Zoltán Péter


Segítsünk Csordás Koppánynak!

 Csordás Koppány 2008. július 30-án született sürgősségi császármetszéssel, mert a köldökzsinór vérkeringése leállt. Sürgősségi császármetszés után, multiplex fejlődési rendellenességgel jött világra, azaz több szervet is érintő rendellenességgel. Az orvosok két-három napot adtak Koppánynak ezen a világon.
 Koppány közöttünk van! Az isteni gondviselés, a kisgyermek élni akarása és a szülők kitartása már több mint három esztendőt adott, s bizonyos, hogy még sokat adhat. Ez a kisfiú már most megjárta a poklokat: hallás-, és a szívproblémát 3, illetve 5 hetesen diagnosztizálták. Utóbbi (subvalvuláris aortastenosis) következménye egy hat órás, sikeres műtét volt 2009. november 30-án –, de még ezt megelőzően négy hónaposan átesett egy gyomorműtéten, ahol egy gasztrotubust ültettek be a külső táplálás miatt. Ez a tubus a második éjszaka kiesett a kisfiúból, és egy éjszakát töltött nyitott hassal, mert nem volt hozzáértő orvos a közelben.
 2009 márciusára Koppánynak leállt a veséje. A vese leállása után a belek, máj, gyomor szerkezete fellevegősödött A szülők aláírtak egy papírt, hogy végső helyzetben nem teszik gépre a kisgyermeket, és ha úgy adódik, nem élesztik újra. Ekkor kereszteltették meg a kis Koppányt szülei. Csodák pedig vannak: a kisfiú állapota javult, s „csak” a veséje károsodott.
 Koppánynak szindróma vizsgálata lett volna, ezért csepegtető szondára került, mert diagnosztizálták nála a cukor ingadozását, amik a komás állapotokat korábban okozták, ekkor támadta meg egy vírus, majd elkezdett leválni a gyomra a hasfalról.
 A kisfiú 2009-ben, szívműtéte után újraszületett. 2010 októberében a szívgyógyszereket is elhagyta. Immár másfél éve folyik Koppány fejlesztése, rehabilitációja. Csodák még mindig vannak: kisöccse, Farkas születése új lendületet adott Koppánynak, s utánozva öccsét felgyorsultak a fejlődés folyamatai. Viszont minderre mindenük elment a szülőknek. Bankok fenyegetik, a lakhatásuk bizonytalan. A rehabilitáció költségei hatalmasak, a szülők támogatás nélkül tehetetlenek.
 Ezért hozták létre a Koppány Útja Alapítványt, aminek adószáma: 18144617-1-07, a számlaszáma: FHB:18203026-06010010-40010014.Ezen a webcímen miden információ fent van: koppany-utja.blogspot.com
 A kis Csordás Koppány már sokat bizonyított. Aki teheti, segítse ezt a kisfiút, mert még mindig lehet teljes értékű felnőtt, közülünk való! 

2011. szeptember 17., szombat

FMH cikk


Tűzifára van szüksége a ma már Gánton élő Csordás családnak

Koppányt kisöccse, Farkas ösztönzi

FMH - Csordás Koppány, a szívbeteg kisfiú szépen fejlődik. Talán hihetetlen, de a beteg fiúcska fejlesztésében a legfőbb segítség tíz hónapos öccse, Farkas.

2011. szeptember. 16. péntek | Szerző: Miskei Anita




László, az édesapa Koppány mellett Farkasra is nagyon figyel (Fotó: Gregority Antal)
A Csordás család élete nem könnyű, az út, amin tartanak,  egyre fárasztóbb, nehezebb.  A családnak korábban felajánlottak egy lovasberényi házat, ahol meghúzhatták magukat. Néhány hete azonban váratlanul költözniük kellett. Gánton ugyan van egy telkük, de építkezésről álmodni sem mernek. Az önkormányzatnál végül segítségükre volt az egyébként igazán érzékeny polgármester, Spergelné Rádl Ibolya, aki felajánlotta számukra a hivatal  szociális lakását. Csordás László, az édesapa elmondta, öröm ez számukra, a baj csupán az, hogy itt kályha van, s tüzelőre egyelőre nem telik. Kisfiukért, Csordás Koppányért folytatott küzdelmük minden pénzt felemészt. Heti öt alkalommal viszik a fővárosba fejlesztőterápiára. Már kóstolgatja az ételeket, igaz le továbbra sem nyeli a falatokat. Sőt, el is indult. Szilvia, az édesanya elmondta, hogy amikor kisebbik gyermekük, Farkas megtette első lépéseit, Koppány szinte azonnal követte. Hiszik, Koppányból lehet teljes értékű ember, igaz, ezért csak ők harcolnak. Az orvosok nem tudnak tanácsokat adni az etetésével, itatásával kapcsolatban. Igaz, sokszor úgy tűnik nekik, hogy amit kisebbik gyermekük elfogad, az ellen már Koppány sem tiltakozik. A kisfiú egyébként öccse születése óta elhagyhatta szívgyógyszereit, 2,5 kilogrammot hízott és 10 centimétert nőtt, ami hihetetlen eredmény. Ráadásul a fejlesztő foglalkozásokon is egyre többet figyel, ami arra utal, hogy okos. Mivel azonban hallójáratát, fülét még nem teljesen korrigálták, beszéde nem indult meg. Mégsem ez, sokkal inkább az aggasztja a szülőket, hogy Koppánynak fejlődik, nő az agya, de feje, annak csontozata nem. Így nap mint nap mérik feje körfogatát. Ha az nem változik, még koponyája megnyitására is szükség lehet. Enélkül szellemileg károsodna - tették hozzá szomorúan.
Lapunk korábban gyűjtési akciót szervezett a kis Koppány és családja megsegítésére. Cikkeinket ide kattintva olvashatják!

2011. augusztus 13., szombat

Aki tud kérem segítsen

Üdvözlet mindenkinek.

Az elmúlt időben történtek velünk jó és rossz dolgok egyaránt.
Koppánynak nyertünk támogatást a fejlesztésére ez jó.
De sajnos a kölcsön házra szüksége van az egyik tulajdonosnak ezért költöznünk kell sürgősen.
Ígéretek vannak de semmi sem biztos .A saját 30 m2-es otthonunkhoz ígért támogatások elmaradtak .
Ezért kérném a segítségetek. Szükségünk lenne egy betonkeverőre és egy utánfutóra első körben. És építőanyagra. Utána ha tudtuk összegyűjteni építőanyagot egy munkagépre ami kiszedi az alapot ami 5,6*6.5 m 1m mélyen. Ha esetleg valaki tudna segíteni bármiben kérem hívjon  a 06209610069 -es telefonon vagy emailban a kezdőoldalon látható. Koppány ellátásához megfelelő körülmények kellenének de ezt nem tudjuk megadni neki. Sem a biztonságot sem a higiéniát. Ha nem találunk segítséget jövőhéten a 3*3-as szerszámtárolóba kell költöznünk.
Ha valaki tud segíteni annak viszonozni fogom amint lehetőségem lesz rá. Villanyszerelés , épületgépészet vagy bármely módon.     Tisztelettel és köszönettel Koppány apuka

Kedden elvileg költözhetünk egy ideiglenes helyre Gánton de még nem találtunk segítséget sajnos egyedül nehéz lesz.

2011. augusztus 3., szerda

Koppány új esélye

Sziasztok Barátok!

 Örömteli, szívmelengető dolog esett meg velünk, ezt az élményt szeretném megosztani veletek.
Mint tudjátok Koppányunk meglehetősen különleges kisgyermek, aki a hónap végén a harmadik életévét is betölti. Korát jól titkolva egy, talán  másfél éves babának mondanánk ránézésre. Mi így is tekintünk rá, mivel az igazi élete a 2009. november 30-i , motoros szívműtétet követő rehabilitációval kezdődhetett meg . 
Sok-sok munkával, kitartással, küzdelemmel a gyógytornászok, konduktorok, gyógypedagógusok, szurdopedagógus segítségével kisfiúnk ma már a kezünket fogva lépeget, hosszú percekig, gondolkodva játszik, figyeli a külvilág minden csodáját, és mindezt boldogan teszi ! Boldogan annak ellenére, hogy az egy talán ép fülével hallókészülék segítségével is csak korlátozottan hall, hogy a négy hónaposan elvégzett gyomorműtéte óta a mai napig nem tud élelmet a száján át magához venni, naponta többször rosszul van, és éjszakánként még órákat küzd a gyötrő emlékekkel, hűvösebb időben a fájdalmakkal, amit a testét elborító kisebb, nagyobb hegek okoznak.
Féltünk, hogy a fejlődés megáll, mert a családunk anyagilag teljesen felőrlődött, a tartozások miatt kilátástalanná vált a helyzetünk.Koppányt már nem tudtuk az orvosi kontrollokra, a heti öt napba belezsúfolt hét foglalkozásra elvinni. Egyedül a" Dévény" maradt, ami nálunk mindennek az alapja, erről nem mondtunk le.A Dévény módszer Pesten az Alpítványuk segítségével biztosítja Koppány mozgásfejlődését, de a microkefália miatt kisfiúnk agyát is állandóan fejleszteni kell, hogy egyszer felnőtt lehessen. Igazán felnőtt, aki el tudja látni magát, gondolkodni, beszélni, dolgozni tud.
Most már biztos, hogy egy teljes évig anyagilag finanszírozhatóvá vált ez a fejlesztés. A "Fehérvár Travel" Alapítvány a Rászorultakért Kuratórima a benyújtott pályázatunkra egyhangú döntést hozott, és Koppányunk tizenkét hónapon keresztül részesül a támogatásukba.( Terápiás célokra, üzemanyagra, autó lízingre számlák bemutatása után érkezik az utalás. )A bátyusom Zolika segítségével ki is tudjuk aknázni ezt a hatalmas segítséget, mert a mi családi kasszánk, már a hónap első hetében kiürül, ezért is maradtak el a fejlesztések.
Hatalmas segítség ez nekünk, és hatalmas esély Koppányunknak, esély, hogy teljes értékű, megbecsült ember válhasson belőle! Hálás szívvel köszönjük a kuratórium minden tagjának, és Arankának, Elvírának akik segítettek a pályázat benyújtásában, és a tesómnak az újabb anyagi áldozatért !!!

2011. július 26., kedd

Adóigazolás

Koppány Útja Alapítvány
------------------------------Egészségügyi Közhasznú Alapítvány-------------------------------

IGAZOLÁS TÁRSASÁGOK RÉSZÉRE


Adományozott megnevezése :  Koppány Útja Alapítvány
Közhasznúsági fokozat :           közhasznú
Adományozott adószáma :        18144617-1-07
Adományozott székhelye:         8000 Székesfehérvár Palotai út 55. 4/54
Adományozott számlaszáma :   FHB:18203026-06010010-40010014
Tel :06209610069  email :koppanyutja@telenormail.hu


Adományozó megnevezése :………………………………………………………………………………………...

Adományozó adószáma :      ……………………………………..

Adományozó székhelye :       ………………………………………………………………………………………..

Adományozott összeg :          ………………Ft , azaz ………………………………………………………forint

Eszköz, természetben nyújtott adomány értéke :

              nyilvántartási érték :……………………………………………………………….Ft , vagy
             
              piaci érték :              ………………………………………………………………..Ft

Tartós adomány esetén / 1+3 év / a szerződés kelte :…………………………………………

Adomány értéke 20….évben :……………………………………………………………….Ft

Támogatott cél :Az Alapítvány általános céljainak támogatása , és / vagy céltámogatás az alábbiak szerint :

…………………………………………………………………………………………………………………


IGAZOLÁS


A Koppány Útja Alapítvány igazolja ,hogy a fent nevezett Adományozó
20…év során a Koppány Útja Alapítvány részére …………………Ft ,
azaz ………………………………………………….forint értékben adományt
nyújtott.

Jelen igazolás a társasági adótörvény 1996 évi LXXXI .tv. 5-7 § -a alapján került kiállításra , melyet az
Adományozó társaság ( ill egyéni vállalkozó ) 20…évi adóalap kedvezményéhez vehet igénybe.


Székesfehérvár  20….év………………hó……….nap





                                                                                                             …………………………………..
                                                                                                                Koppány Útja Alapítvány

2011. július 25., hétfő

Segítsetek !

- bébiétel gyümölcs és főzelék csak pépes jó ( sertés és marhahúsos nem jó )
- 4-es pelenka
- 50 ml öblítőfecskendő
- képesség fejlesztő játékok
- benzin-benzin-benzin !!!!!!! utalvány, pénz ,kártya
- botmixer
- mikrohullámú sütő
- porszívó
- autónk karbantartása (addig még nem viszi el a bank)
- építő anyag saját kis házunkhoz  A terv megtalálható a blogban 

Napjaink

Koppány hallásvizsgálata nem mutat javulást .De a savó felszívódott így nem kell műteni a fülét .Kipróbáltunk neki egy új szondatápszert de sajnos nem tolerálta a szervezete és nem csak etetéseknél volt rosszul hanem egész nap .Elkészült az új gyógyszandálja de sajnos a második javítás után sem tökéletes. Megismerkedtünk egy új alapítvánnyal nevük Közösen az Életért Közhasznú Alapítvány együtt próbálunk segíteni másokon is.
Pályáztunk a Fehérvár Travel együtt a Rászorulókért Alapítványnál és nyertünk Koppány fejlesztéséhez támogatást .Egyenlőre nem tudjuk kihasználni ,mert előfinanszírozással működik. És jövőhónapban az autónk is odavész a Bank karmai közé.Koppány szállítását még nem tudom ,hogy oldjuk meg ,mert nem szállítható tömegközlekedési eszközön. Sajnos a Lombard Zrt-nek nincs lehetősége támogatni a rászorulókat. A viasat Álomépítők műsorába nem jutottunk be pedig a Lovasberényi önkormányzat javasolt bennünket  .Így 98 % ,hogy költözünk a telkünkre amin egy 3*3 m-es faház áll. Koppány a gondok ellenére jól fejlődik kézenfogva vezethető ha ő is akarja .

2011. június 9., csütörtök

Visszatekintés

Koppány születése előtt feleségem cipő boltban dolgozott ,nekem volt egy működő épületgépészeti vállalkozásom . 2005 -ben  vásároltunk Gánt-Gránásban egy telket amire bevezettettük a vizet és a villanyt .
2007 év végére elkészült egy 60 m2-es családi ház építési engedélye.A munkáimtól nem tudtuk megkezdeni az építkezés és halogatva lett. 2008.07.30.-án rutin vizsgálatra mentünk a fővárosba , A többször megismételt ultrahang vizsgálat nem mutatott áramlást a köldök zsinórban. A rendelőből saját autóval mentünk át a kórházba
ahol újbóli vizsgálatok következtek és sürgősségi császármetszés .Annak ellenére ,hogy a terhesgondozáson semmiféle eltérést nem találtak megszületett  Koppány többszörös fejlődési rendellenességgel. Felajánlották , hogy hagyjuk ott 3 napnál többet nem élhet úgysem. Ezt követően minden nap mentem hozzájuk a kórházba
4 hetet volt a délpesti kórházban utána átkerült a Sote II be. Gyermekemet egy hónap után foghattam a kezembe
először az átszállítás napján. két és fél hónap után vihettük haza először Koppányt. Féltünk tőle ,mert ekkora már kiderült súlyos szívbetegsége is. Közölték velünk ,bárikor megállhat a szíve de hazavihettük .És jöttek a nehézségek 4 hónaposan beültettek egy gasztrotubust a hasába , hogy táplálni tudjuk. 2009 március .9 hónaposan leállt minkét veséje bél,gyomor és máj szerkezete fellevegősödött állapota olyan súlyosan leromlott , hogy aláírtuk a  papírt ,nem kérjük a gépre rakását és újraélesztését. Még ez nap meg lett keresztelve ,Fehérvárcsurgóról jött a tiszteletes asszony és megkeresztelte .Másnap állapota javulni kezdett ,6 hét után elhagyhattuk a kórházat. 2009 nyarán feljelentettek minket / a vád kisgépjavító műhelyt üzemeltetek otthon /
Koppány életben tartásához különböző gépek kelletek .2009 októberében elítéltek bennünket csendháborításért . A levél tartalmazta ,hogy ha 2 éven belül még egyszer feljelentenek minket 300000 Ft-tól indul a pénzbüntetés.Éz számomra azt jelentette ,hogy Székesfehérváron bűn egy beteg gyermeket életben tartani. Így úgy döntöttünk el kell költöznünk .Albérletbe nem tudtunk menni ,mert elfogyott minden pénzünk.A heti 3-5 nap pesti útra .Koppánynak ki volt tűzve az időpont szívműtétre november közepére . Eddigre a lakást felújítottam egy kicsit festés, fürdőszoba csempézés , hogy tiszta otthonba vigyük haza. És ezt ott kellet hagynunk. Kiköltöztünk Lovasberénybe kölcsön házba .Itt is megkellet újból teremteni a körülményeket. Koppányt 2009 nov 30.án megműtötték sikeresen nem 100%-os de működik a kis szíve.
2010 márciusban elkezdhettük a rehabilitációját  .Elsőként a Viktória  rehabilitációs  központba vihettük gyógytornára Koppány ekkora csak feküdt és semmi mozgást nem végzett .Március végén elkezdtük a DSGM terápiát is. A gyógytornán átmozgatták így könnyebb volt a speciális módszert alkalmazni.2010 év végén megkezdődött a szurdopedagógiai fejlesztése is.2010 év végén és 2011 januárban voltunk a Budai gyerekkórház rehabilitációján . 2011 június  Koppány kézen fogva vezethető , pár szót beszél és próbálja kifejezni magát. 2010 .11. 11.-én megszületett Atilla Farkas teljesen egészséges , Farkas megszületése óta Koppány sokat növekedett.

A kölcsön házba felhalmoztunk egy csomó tartozást a csekkek mellé nagyon sok különbözet van villany , gáz.
Ha nem kapunk segítséget A télire a költségek csökkentése érdekében egy 3*3 tárolóba kell költöznünk a két gyerekkel..

Fülészet után

Június 1-én  hosszas várakozás után bejutottunk a fülészetre .A vizsgálat után kiderült ,hogy Koppánynak van egy kis savó a fülében. De nem okozhatja a meglévő tüneteket nála. A CT vizsgálat nem indokolt egyenlőre azt mondták akkor jöhet szóba ha a másik fülét is működőképes állapotba akarjuk hozni./ implantátum beültetése / Nagyon nagy sugárterheléssel jár a vizsgálat. Július 4.-én megyünk Bera vizsgálatra és utána döntik el ,hogy ültetnek-e tubust a fülébe.

2011. május 31., kedd

Koppány állapota


Üdvözlök mindenkit ! Sajnos az elmúlt időben nem tudtam információt frissíteni. Koppány elég sokat rosszul van így teljesen leköt. A rosszullétek etetés közben de van amikor spontán jelentkeznek nála. Egyenlőre nincs rá magyarázat ,hogy mi okozza. De ezek ellenére a rendszeres fejlesztéseknek köszönhetően jól fejlődik. Kézenfogva rövid ideig vezethető. Május 21.-én voltunk Koppánnyal gyereknapon.A hol nagyon jól teljesített kisebb segítséggel még ajándékot is kapott. Június 1-én megyünk fülészetre kivizsgálásra ,mert rendszeresen piszkálja a fülét ,belázasodik, nem tűri meg a hallókészüléket , fogja a fejét és tépi a haját. Mivel Koppánynak a bal oldalon nincs hallójárata és a jobb is nagyon beszűkült így valószínű CT vizsgálat kell majd. Eddigi vizsgálatok alapján nincs meg a pontos diagnózisa Koppánynak ezért minden új dolog nagy kihívás számára. És félünk ,hogy komoly dolog van a háttérben .Ez eddig már többször előfordult.
És egy újabb probléma A fűtési szezon előtt el kell költöznünk a kölcsön házból, a magas fűtési számlákat nem tudjuk kifizetni. Ha nem lesz más akkor 3*3 m -re költözünk a telken lévő tárolóba.





csiga-biga a kézre 

békaugratás baráti segítséggel

az én kis világom
játék közben jól esik a pihenés

2011. április 30., szombat

Események

2011.04.28. Csütörtök
Reggel 9-kor Dsgm-en kezdtük a napot ,Koppány jól viselte a  kezelést.
Utána átmentünk a Budai Gyermekkorházba megbeszélni a jövő hetet ,sajnos nincs hely így maradunk itthon.
Számítottunk rá nagyon 3 hét teljes ellátással. Maradunk a megszokott ütemnél kedd-szerda Székesfehérvár
csütörtök Budapest.Ez a három nap a fejlesztés ideje .Orvosi vizsgálatokra nem tudjuk vinni, mert nincs miből  tankolni . 04.28.-án du tubuscsere az SOTE I -én Kiss Imre doktor bácsinál viszonylag egyszerűen ment .
04.27.-én egy nagyon kedves Szfvári kisgyermekes család keresett fel minket otthonunkban, hoztak pelenkát ,popsitörlőt , bébiételt és kötszert .Egy másik családtól pedig turmixgépet , avent poharakat és sok mást. Egy Lovasberényi családtól testvér kocsit kaptunk.
Ilyen módon ők voltak az elsők akik segítettek nekünk .Hálás szívvel köszönjük.
04.29.-én kaptam kézhez a Lombard Lízing Zrt- nek írt második levelünkre a választ autóhitelünkkel kapcsolatban, Sajnos nem tudnak segíteni az autónk megtartásában .